2017. Enyészet hava (November) 22.-e - Cecília neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés
Ludwig van Beethoven (1770–1827)
III. Leonóra-nyitány, op. 72b (1806) - Makultur.hu
Ajánlók

Ludwig van Beethoven (1770-1827): III. Leonóra-nyitány, op. 72b (1806)

Közismert, hogy Ludwig van Beethoven nem tartozott a könnyű tollú szerzők közé: tervek és vázlatok sűrűjén keresztül vezetett az út számára a végleges műalak felé, de a valódi megoldás sokszor csak e „véglegességen" túl várt rá. Így volt ez egyetlen operája esetében is. A Theater an der Wien 1803-ban szerződtette Beethovent, és operát rendelt tőle. Kezdetben egy Vesta tüze című daljátékon dolgozott, az év végén azonban vonzóbb szövegkönyvre bukkant. A Leonóra, avagy a hitvesi hűség címet viselő librettó - Jean Nicolas Bouilly alkotása - állítólag megtörtént esetet mondott el: egy politikai fogoly kiszabadításának történetét, aki férfinak öltözött feleségének köszönhetően szökhetett meg egy spanyol börtönből. 1804 januárjának elején Beethoven már ezen a szüzsén dolgozott, vagyis nagyszabású szabadító opera komponálásába kezdett - nagyrészt az általa olyannyira csodált és akkoriban rendkívül népszerű Luigi Cherubini hasonló műfajú műveinek a hatására.
A partitúra 1805 nyarára készült el, a cenzúra azonban késleltette a bemutatót, amelyet végül november 20-án, néhány nappal a napóleoni seregek bécsi bevonulása után tartottak meg. A barátok javaslatára Beethoven a bemutató előtt jelentősen átdolgozta a nyitányt, így azt a bevezető zenét, amelyet ekkor játszottak, az utókor II. Leonóra-nyitányként tartja számon. (Az elsőt nem adták elő szerzője életében, és nyomtatásban is csak halála után jelent meg.) A napóleoni háborúk miatt Beethoven Leonórájának első változata csupán három előadást ért meg, ám a nagypolitika viharainak csitultával felmerült az opera felújításának igénye, s azt - megint csak a barátok javaslatára - jelentős átalakítás előzte meg. Az ekkor, 1806-ban született III. Leonóra-nyitány a második tematikus anyagára épül, de annál drámaibb felépítésű és tömörebb. Az opera az új változatában sem aratott sikert, Beethoven ráadásul összekülönbözött a színházigazgatóval, és visszavonta a partitúrát. A darabnak két előadás után újabb nyolc évet kellett várnia arra, hogy elnyerje végleges formáját: 1814-ben mutatták be Fidelio címen.
A második felvonás elején vagy önálló koncertdarabként is gyakran játszott III. Leonóra-nyitány jóval több puszta bevezetésnél: szimfonikus formában az opera sűrített összefoglalását nyújtja, és ekként túl is lép rajta. Ahogyan Szabolcsi Bence fogalmaz: „A Harmadik Leonóra-nyitánnyal Beethoven lebontotta a Fidelio kulisszáit, lebontotta a maga operaházának épületét és átlépett rajta. [...]A nyitány elszakad a színpadtól, megtagadja a Játékot, sőt a Drámát, melynek bejelentésére született. Kilép a függöny elé - és magára rántja a függönyt". S valóban: bár a III. Leonóra-nyitány előre utal az opera zenei anyagára (a lassú bevezető Florestan börtönjelenetéből, a gyors rész közepe pedig a börtönjelenet végéből idéz), a hallgató nem érzi szükségét, hogy utána bővebb magyarázat következzék. A sötétből a fénybe, a mélyből a magasba vezető út, amit a nyitány megrajzol, olyan alapvető beethoveni gesztus, amely meghatározóvá vált a zenetörténet elkövetkező százötven évében.

Forrás: Mupapedia (Művészetek Palotája)